Több napja figyeltem a halat egy korábbi fészekben.
Kishal ívásra áll ki. Szombaton kimentem, nagyon jó előjelek fogadtak. Mindenhol ívott a keszeg, fészek környékén is. Kóválygott az úszóm, de nem volt egyértelmű egészen addig, amíg meg nem hallottam egy büffenést. Onnantól kezdve tudtam, hogy ott van és azt is, hogy meg fogom fogni. Aznap 7 kapás volt, ebből háromszor sikerült megakasztani, de a rossz akadás miatt hamar lemaradt. A többi üres bevágás volt üres horoggal... Nagyon óvatosak ezek a miháldi harcsák. Valószínűleg nem egy hal volt benn, mert az egyik akasztás alkalmával láttuk a halat kb. 2 méteres lehetett.  Másnap kora hajnalban kimentem. Nem volt ott a hal. Kb. 1 óra múlva jött be. Egyszer csak eltűnt az úszóm, megütöm: üres. Pióca egy szál se... Rágyújtottam, ittam egy kis ásványvizet, felcsaliztam aztán vissza az élő fészekbe a csalit. Örömmel nyugtáztam, hogy kóvályog az úszóm. Kb. másfél órán keresztül tette ezt, majd egyszer csak elmerült. Vártam pár másodpercet és megkínáltam úgy rendesen. Éreztem, hogy ezúttal oda akadt, ahova kell.
Nagyon erős volt a hal. Azonnal akadó felé indult, de éreztem, hogy Ő nem az akire vártam, így bátran ráfogtam a dobra és nem engedtem a tuskókba. Villámgyors irányváltásokat produkált, még egy szaltót is bedobott. Rendkívüli élmény volt fárasztani.
Kb. 5 perc után feladta a harcot, én pedig az álla alá toltam a vágóhorgot.
A mérlegelésnél 16,5 kg-ot mutatott. Hosszát nem mértem le (elfelejtettem) de hosszú hal volt.

Talán négy-öt éve hallottam ismerősömtől, hogy Szlovéniában volt horgászversenyen, és az ottani helyi horgászok „valami kenyérbéllel, vagy mivel” agyonfogták magukat ponttyal, míg a megszokott, hagyományos csalikkal ők nem fogtak szinte semmit. Ezt követően, a Szerdahely-tó kialakítása, elkészülte után hallottam újra erről a „csodacsaliról”, amit szintén szlovén horgászok használtak ott először. Döbbenetes mennyiségű halat fogtak addig – számunkra – ismeretlen módszerrel. Rágyúrtak valamit a horogra, és sorban fogták a  – nem is kicsi – pontyokat. Ezt követően máshonnan is hallottam a pasztázásról, gyurmázásról – ausztriai, szlovéniai pontyos versenyeken kikerülhetetlenek a különböző horoggyurmák.

Így kerültem közelebbi ismeretségbe az eredeti, régi nevéről „tájgerre” magyarosított etető- illetve csalizó anyaggal.

Oldalunkon már többször említettük a tótszerdahelyi esti pontyos versenyeket. Az itt megszerzett tapasztalatok, információk birtokában álltam kötélnek, amikor kollégám, Domján Károly invitált a zsennyei feederes versenyek egyikére. A versenyen kiderült, hogy az itthon használt felszerelések és csalik zsennyei-tavon is beváltak, hiszen megnyertük Karcsival a versenyt (két fős csapatok indultak), a két fordulóban egyedüliként 3 pontot gyűjtöttünk a 15 csapatból álló mezőnyben. Az ott tapasztaltakat osztom most meg veletek...